Vissza akarok menni

Sok dolgot basztam már el életemben... de semmit se ennyire...

igen. ismét lelkizés jön. de muszáj.

Idén elmaradt... nem tudom igazából miért, de elmaradt a BalaCon. A nyárnak egyetlen olyan hete, amikor ténylegesen azokkal voltam összezárva, akiket a világon a legjobban szeretek.
Lehet most hőbörögni, hogy de hisz más baráttal is nyaraltam idén, de sajnálom, a Zacc bohókás, eszeveszett hangulatát senki sem képes visszaadni...

Senki sem képes olyan palacsintát sütni, mint Ichi.
Senki sem tud olyan finom rántottát és Zamárdi salátát csinálni, mint Katie.
Senki sem tud úgy heccelni, harapni, mint Nita...

Sehol máshol nem olyan szép a kilátás, mint Zamárdin...

Elképesztően hiányzik. Hiányoznak azok a belső poénok, amiket talán senki sem ért meg... a TÁRS, TE IS?... a jetski, a kávéscsészék...

akárhányzor meghallom ezeket a szavakat, elmosolyodok, majd bekönnyezek, mert Ők jutnak eszembe.

Persze, vitázni is vitázunk azalatt az egy hét alatt... de még azokra is mosolyogva tekintek vissza...

És itt kezdődik a gond.
Előre tekinteni nem merek...
elkövettem egy olyan hibát, ami miatt szinte rettegek attól, hogy lesz-e egyáltalán következő esélyem átélni mindezt... hogy... meg leszek-e hívva egyáltalán jövőre...

Olyan... természetesnek volt véve, hogy én mindig elmegyek erre, holott alig beszélek Shaddel... de most... az lenne tán a természetes, ha nem hívna meg...

Hisz az óta az eset óta, augusztus vége óta nem is beszélünk egymással... Conon is csak köszönünk egymásnak, és annyi...
És... kegyetlenül félek attól, hogy így teljesen el leszek felejtve...

mondjuk meg is érteném... nem sok ember hívná el az exét egy hétvégére nyaralni, nem?

És épp ezt bánom... ha tudtam, volna, hogy egyszer veszélybe kerül az, hogy ezt a fergeteges élményt átéljem, hogy a barátaimmal lehessek egy egész hétig... hogy Vele hülyülhessek... akkor már az elején kitéptem volna azt a redva érzést a szívemből... vagy... hamar összeszedtem volna magam és úgy tettem volna, mintha mi sem történt volna!
De most... nagyon félek, hogy mindent elrontottam... hogy más sosem lesz minden a régi... hogy... látni se akar többé...

Pedig... istenemre mondom, mindent megtennék, hogy minden olyan legyen, mint az előtt... nem okoznék gondot... nem hoznék fel semmit, ha kell, csöndben maradok, gubbasztok egy sarokban, csak...

Hadd halljam ismét azt az indián zenét az utcafesztről...
hadd rohangásszak ismét cosplayben a parton...
hadd nyávogjak ismét Shaddel és Katie-vel...


Ez az egy év kimaradás pont a legrosszabbkor jött...
pont mikor a leginkább tele vagyok kétségekkel és félelemmel...