Hisz éreztem már péntek délután, hogy valami nem lesz rendben, hogy valami rossz történni fog Conon, vagy utána, de nem törődtem vele... pedig akkor lehet meg tudtam volna előzni ezt.
Arra meg végképp nem tudok normális magyarázatot adni, hogy mi volt a bajom vasárnap... és ezt a többiek egyszerűen nem fogják fel. Nm értik meg, hogy sajnos de, képes vagyok arra, hogy egyszer csak elsüllyedjek egy feketelyukban és csak nagyon nehezen tudjak kimászni, de magyarázatok nélkül... egyszerűen csak üres voltam. ennyi. ennél jobban nem tudom megmagyarázni...
a karjaimon meg végig látszódnak a fogaim (Y) fura, eddig sosem sikerült úgy megharapnom magam, hogy másnap is látszódon, de most a jobb karom még mindig vörös és sebes a tegnapi nyomoktól... a bal ma sínylette meg...
Igazából sajnálom, hogy bármennyire is igyekszem pozitív lenni és hinni annak, amit a meditációm során láttam a lelkemben, úgy érzem, hogy még mindig vonz és húz a sötétség, hogy a tollaim feketék és vértől vörösek. Hogy a stresszt és a feszültséget még mindig nem vagyok képes másképp kezelni, mint önmagam csonkításaként...Sajnálom hogy még mindig fájdalomérzet kell ahhoz, hogy ilyen feszült helyzetben is élőnek érezzem magam...
De most már nem számít. Megtörtént. Legalább a fájdalom emlékeztet arra, ki is vagyok valójában. Az a bizonyos jerk, kurva meg bitch, aminek az utóbbi időben annyian elhordanak. Én tudom. És tudtam mindig is, hogy minden szépség rajtam csak egy álarc, egy máz. Ami belül van az pedig ördögi.
Ezért is döntöttem el, hogy örökké egyedül leszek. Sosem köteleződöm el senki mellett sem, mert azzal csak több bajt okoznék, mint örömöt.
