Használati utasítás Jolicához.

Na szóval... először is sajnálatos dolognak tartom, hogy már tumblr-ön sem adhatom ki szívem lelkem baját anélkül hogy megszóbálnak :'D igen, sokat nyavalygok ezt talán én tudom a legjobban, de ha valakit ez zavar, egészen nyugodtan unfollowolhat, én igazán nem haragszom meg az ilyesmiért.
De ha marad, akkor viszont nyelje le, hogy igen, Jolica hetente a földön van valamiért, és mindig hosszú sorokat ír róla.
De hé! Nem hiába teszem read more-ba. Azért írok ki minden szarságot, mert kimondani képtelen vagyok, kiírni viszont ki tudom és ki is kell, különben belerokkanok. És azokat a posztokat jóformán csak magamnak írom, hogy megkönnyítsem a lelkem, kiadjam magamból az érzést, mint például most is. Ha nem olvassa el ezt senki, oké. Úgyis csak azért írom, hogy utána ne rágódjak ezeken hanem tiszta lappal folytathassam tovább az életem.

Ha viszont elolvassa valaki, akkor nyelje le, hogy így érzek ez van, ez vagyok én.

Ezért rakom read more-ba az összes nyavalygásomat, hogy akit nem érdekelhet, azt ne zavarjam, DE ha valakit érdekel, az utána ne bíráljon. AZÉRT írom ki a belső nyavalygásom, a belső viharaim, mert azzal, hogy kiírom, azzal valamennyire elcsitul a vihar.

Nade kezdjünk bele...
.
.
.
Szívesen mondanám azt, hogy nem haragszom, vagy hogy nem vagyok mérges, de azt hiszem azzal csak magamat csapnám be. Igen, dühös vagyok. Legfőképp azért, mert nem a szemembe mondták, hogy zavarom a légkört, nem a pofámba közölték hogy bocs bazdmeg szar vagy, hanem csak úgy üzengetnek. Elnézést de erre én kicseszettül allergiás vagyok, ha valaki csak célozgat rám, nem pedig elém áll és közli a véleményét. Igen, lehet hogy az fájdalmasabb sebet hagyott volna, DE mégis csak emberségesebb, mint kiállni a szónoki emelvényre és mindenki előtt célozgatni valakire, akit mindenki ismer.

Aztán meg...
Ugyan, nem hogy ő, de senki más nem ismer ezen a kibaszott helyen. Tudjátok ki ismer? Dzseni, meg Taicho. Ők tudják, hogy ha igazán rosszul vagyok, depis meg faszomtudja, akkor kurvára békén kell hagyni hogy kisírjam magam, hogy átgondoljak mindent.
Az, hogy elméletileg ignoráltam a többiek biztatását tumblr-ön, ebből fakad.
Ha szarul vagyok nekem nem tömérdek levél kell hogy jaj legyél jobban mi szeretünk meg különben is fantasztikus vagy, mert olyankor ez érdekel a legkevésbé :'D Ilyenkor ezek csak üres, kongó szavak, így nagyon reagálni sem tudok rá máshogy, mintsem persze persze.

tudja ezt ő?
áh dehogy.

arról nem is beszélve, hogy engem úgy neveltek, hogy ha sírtam, rossz kedvem volt, nyűgös voltam, nem dédelgettek, nem mondogattak nekem ilyesmiket. 
bezártak egy szobába, mondván majd megunja a gyerek.
szóval jah. ha bajom van, hagyni kell, hogy megunjam.
Plusz ilyenkor minden szarság végigmegy a fejemben, mint most az, hogy abbahagyom a cosplayt.

DE KÖNYÖRGÖM ilyenkor szarul vagyok, mint egy benyugtatózott kafferbivaly (úristen mit szívtam én hogy ez jutott eszembe...) és ilyenkor olyan döntéseket 'hozok' amiket én magam sem gondolok valójában komolyan.
ilyenkor hagyni kell a fenébe, hisz ha összeszedem magam, úgyis kitisztul a fejem és rájövök hogy nem, más megoldás kell.

és AZT kell komolyan venni, nem azt, amit félig tudattalan állapotomban hozok.

de tudja ezt ő?
áh dehogy.

az, hogy folyton a legjobban akarom, hogy megakarok felelni az embereknek meg NEM CSAK  a cosplay területén folyik :'D igen, én kibaszott maximalista vagyok, mert kicsi korom óta azt verték a fejembe, hogy bármit amit csinálok, az lehetne jobb. Sose kaptam egy olyan elismerést sem, hogy na igen, ez tökéletes lett.
és igen, a megfelelni vágyás is innen ered, mert kurvára szeretném egyszer elérni azt az állapotot, amikor nem azt fogom végre gondolni, hogy hát lehetett volna jobb is, hanem hogy KURVÁRA ÉN LETTEM A LEGJOBB.
És itt szögezném le, hogy ha neki úgy jött le hogy másolom, akkor kurvára nem figyelt az ok-okozati tényezőkre. csupán az okozat lett ugyanaz.
Mert ő miért akarta abbahagyni a cp-t?
mert sok anon hate-t kapott.
én miért akartam abbahagyni?
nem voltam megelégedve magammal, ÉS több stresszt okozott már, mint kellett volna.

HOL ITT A HASONLÓSÁG?
mert én nem látom.

és én azért fogok mégis egy hosszabb szünetet tartani, mert KELL, mert a tanulás mellett tényleg csak stressz az egész.

és hogy másoknak csinálom?
ööö bocs, említettem már hogy meg akarok felelni mindenkinek?
és most ne jönnön senki se azzal, hogy ez nem jó, hogy ne akarjak, MERT EZ VAGYOK, HA NEM TETSZIK EL LEHET MENNI.
igen, részben azért csinálom, mert jól esik más karakter bőrébe bújni meg szeretek varrni.
de másrészt azért mégis csak jól esik az embernek, ha kap valami visszajelzést, hogy van értelme csinálnia, hogy az emberek szeretik. Szal bocsánat, nekem igenis számít az a kibaszott lájk, mert valahogy azzal tudom biztossá tenni magamban, hogy jó voltam.

de tudja ez ő egyáltalán, de most komolyan?
óh honnan is tudhatná, hisz arra már nem vette a fáradságot, hogy megismerjen, csak arra, hogy lehordjon a földig olyan dolgokért, amik egyébként abszolút nem igazak. Én nem utánzom őt, nem akarok olyan lenni mint ő, még csak nem is vagyok irigy rá.
(különben meg ha már utánzás, ő akarta utánam coffe-t meg pimp juniort cp-zni, szóval ennyi erővel én patoghatnék. és ne jöjjön most senki se az ócsároló szavakkal, Nikának se esett jól, hogy Rema is greedlerbot akar lenni, nem!?)

én csupán próbáltam elfogadni, hogy ő pár lépéssel előttem jár én pedig mindenáron fel akartam zárkózni, de nem sikerült. ENNYI.

És igen, talán én vagyok a borzalmasan rossz ember, hogy ennyit nyammogok ezen a dolgon, de basszus.
Ne mondjanak rólam úgy véleményt és ne akarják megmondani mit tegyek úgy, hogy azt se tudják ki vagyok és mit miért teszek.
Meg oh, ha ezt tényleg amolyan ösztönző levélnek szánta, hát elmondanám, hogy egébként tegnap már épp hogy sikerült talpra állnom, megváltoztatnom a nézeteimet a gondolkodásomat hogy nah, innentől ez meg ez lesz, mikor ezzel ismét a sárba löktek. szóval köszönöm, de ilyen ösztönzésből inkább nem kérek.
és ha most azzal jön valaki, hogy ha ennyitől visszaestem, akkor nem is szedtem össze magam, akkor...

khm, Jó napot, Jolica vagyok! Egy szimpla szóval világot lehet összerombolni bennem!

szóval... jó, én nekem már mindegy, végülis nem kell mindenkivel jóban lennem. én többé már nem fogom törni magam, hogy esetleg megismerjük egymást, hogy esetleg tudjunk közösen cp-zni. Tudjátok mit? Már nem is akarok vele közösen cp-zni nehogy véletlenül még abba is beleszóljanak, hogyan lélegzem.
egyszerűbb ha egy idegenként tekintek rá és úgyis kezelem.

már az sem érdekel, hogy jön-e Animekarácsonyra vagy sem... felőlem jöhet, láthatja majd, hogy összevissza rohangászom mint egy ötéves, hogy mindenkinek odaadjam a névreszóló fogaskerekes sütijét. A vicces az egészben, hogy mindezek ellenére, neki is akarok egyet csinálni. De kb az lesz az egész napos szóváltásunk. Odaadom neki, mosolygok mert megtehetem, aztán végig Esztivel vagy Remával leszek. 

szóval... igen, most dühös vagyok. próbáltam ignorálni, tisztán tartani a lelkem, de nem ment. bár kitudja, ha csillapodnak a kedélyek, lehet meggondolom magam.
de egyelőre holtbiztos, hogy én nem akarok vele közösen cosplayelni. minek, ha nem jövünk ki jól?

mert ha legalább a képembe mondta volna.
de mindegy.

leave me alone.

Nem szeretem az olyan embereket, akik mindenáron segíteni akarnak nekem.

Ha segítség kell, szólok.

Mi olyan eszeveszetten nehéz ebben megérteni?

Csak egy újabb tégla a falban

Ohh well,  elég régen írtam ide, ahogy elnézem... és ennek oka sajnos nem az, hogy annyira hű de jól lennék, csupán... átköltöztem tumblr-re és angolul ontom magamból a depressziót...

de akkor miért vagyok itt?
Mert...
Lenne pár dolog, amit most már jobb lenne magyarul is kiadnom magamból.

Nos, sok minden összejött már, ami miatt mostanában egyszerűen undorodom minden embertől.
Elemezzük részletesen.

Már régóta rengeteg törődést éreztem magam körül. Olyasfajta törődést, hogy le akarnak venni a lábamról, azt akarják, hogy beléjük essek. Értem ez alatt a folytonos puszilgatásokat, ölelkezéseket, hogy mindent a kezembe adnak, még ha én ezt piszkosul ki is használom.

És ezen továbbgondolkodtam. Tumblr-re is leírtam:
Nem, én most nagyon nem akarok kapcsolatot. Ha lenne is, biztosan kihasználnám az illetőt. Anyagilag, lelkileg, testileg, mindenhogy, aztán meg ott hagynám. És ezt undorító dolognak tartom, így aztán próbáltam ezt kontrollálni, és nem venni tudomást ezekről a jelekről. Egyszerűen ignorálni őket.

De csak folytatódott.
Én meg úgy éreztem maga minden egyes puszi, ölelés közben, mint egy űzött vad, akire többen is vadásznak, nekem pedig menekülnöm kell. Különben nem tudom tovább visszatartani magam...

És íme, elértünk a mostani ponthoz. Annyira próbáltam eltemetni a problémát és tűrni a testi érintkezést, hogy mára már nemhogy zavarba jövök, ha valaki megölel vagy megpuszil, hozzám bújik vagy akármi testi érintkezésről legyen szó... egyszerűen ideges leszek tőle, hányingerem lesz és legszívesebben elvágnám a másik torkát.

Mert megannyiszor elmondtam már, még akkor, mikor minden jól ment hogy KICSESZETTÜL NEM SZERETEM HA HOZZÁMBÚJNAK!

Nem, az nem "tökéletes páros" ha az egyik szeret bújni, a másik meg nem.
Ha valaki nem érzi jól magát mások érintésétől, AKKOR KIBASZOTTUL BÉKÉN KELL HAGYNI!

Igen, besokalltam. Hiába mondtam ötezerszer Chrissnek, hogy nem szeretem ha bújnak hozzám, vagy csak eltűröm, nem esett le neki, hogy talán kurvára kényelmetlen nekem. Namármost, ha beközöltem mindezt, miért muszáj engem 2 percenként kényelmetlen helyzetbe hozni? Nem, nem aranyos az hogy belül legszívesebben felrobbannék, neki esnék mindennek ami mozog és addig basznám az útpatkába a másik fejét míg szilánkosra nem törik.

Igen, Jolica ezt érzi ha mások random megöelik, megpuszilják stb. Köszönhetitek magatoknak, akik nem értették meg a szavaimat, vagy csak basztatok rám figyelni.

Ha szarul vagyok és ölelésre van szükségem, majd ÉN döntök felőle hogy létesítek testi kapcsolatot, vagy tökéletesen elvagyok a téglák mögött.

Szóval igen, az egyik probléma valami ilyesmi, és esküszöm, ha valaki az üdvözlő és a búcsúzó ölelésen kívül még rákontráz, fejbebaszom egy baltával. Legyen az bárki.

LEHETNE FIGYELNI A SZAVAIMRA! Nem véletlenül mondok el dolgokat, nem azért jártatom a számat, hogy szellőzzön!

Ebből jön a következő probléma, ami felhúzott.

Rá kellett jönnöm, hogy az emberek szeretik elfelejteni a szavaimat. Vagy abszolút oda se figyelnek rám.
Nem esik le pl hogy ezerszer mondom hogy táncos múltam volt és talán egy rendes tánciskolában arra nevelik a diákokat hogy kurvára fogják be a szájukat az óra alatt, hogy hallják, mit mondd a tanár, lássák, hogyan kell táncolni, és mikor elindul a zene, a drága a diák át tudja adni magát és ne a másikra kelljen figyelnie, hogy mit mond.
Vagy hogy ha már húszezerszer kell buszozni, vegyünk előre jegyet, mert úgy olcsóbb és én sem vagyok aranyrögökből hogy hatszázszor kiadjak 340 forintot. akkor már inkább gyalogolok fél lábbal.

Igazán nem kérek sokat, csak ha már tudják az emberek, hogy kávébuzi vagyok, ne várjuk már meg hogy kihűljön az a vacak, képek ide vagy oda, a kávé melegen jó, vagy fagyival.
Vagy ha már tudjuk hogy vendégségbe vagyok, fucking leave me alone, mert én érzem magam rettentően rosszul, hogy mással foglalkozom.

Ha láthatóan hátra felé kell fordulnod, hogy beszélgess velem séta közben, kurvára lassíts le, mert hiába akarok, nem tudok rohanni.
Ha látod hogy kicseszett fáradt vagyok, esetleg még a képedbe is mondom, ne akarj még lámpaoltás után az élet megfejthetetlen dolgairól filozofálni nekem, mert vagy megjátszom hogy alszom hogy befogd, vagy végig csak "aha-t" fogsz kapni.

rohadtul örülnék, ha nem kellene használati utasítást adnom magamhoz, ha az emberek odafigyelnének rám, és nem csak akkor ugornának, mikor már legszívesebben zokognék vagy gyilkolnék.
Igazán nem kérek sokat az emberektől, se nem drága holmikat. Ha megkapnám mindazt a figyelmet, amit én próbálok másoknak, már tökéletesen boldog lennék.
Gondolok itt meleg, nem kihűlt vacsorára.
Ha hajnalban indulnak el tőlem, kávé és reggeli biztosítása - ehhöm, kibaszott vendéglátói íratlan szabály az én neveltetésem szerint, bocs ha nagy igényű vagyok.
Ha látom xy-on, hogy amit csinálok, az neki kellemetlen, AKKOR NEM CSINÁLOM.

De voltaképpen már mindegy is, lassan úgy fogom fel az egészet, mint Floyd a Falban...
Minden ilyen idegesítő faszság csak egy újabb tégla a körém felállított falban.És voltaképpen egyre kényelmesebb idebent, sokkal jobb és élvezetesebb, mint odakint elviselni mindenkinek az agybaját, megfelelni mindenkinek, mindenkinek a kedvében járni, nehogy neki rossz legyen, mindenkinek segíteni, MÉGHA TE IS ÉPPEN HALDOKOLSZ, csinálni a napi rutint újra és újra...

nem, egyszerűbb bezárkózni és eltaszítani mindenkit, mert úgy talán észreveszik az emberek, ha elveszítenek egy időre, hogy kurvára oda kellett volna rám figyelni. Nem folyton csak azt mondogatni, hogy segítsek vagy ha van valami, hozzájuk mehetek nyugodtan...

néha elég lenne, ha mindenki a maga erejéből menne tovább felemelt fejjel, nyílt sebbel és nem rám támaszkodna, holott már minden sebből vérzek. néha elég lenne ha mindenki kitartana magának és nem én érezném kötelességemnek, hogy segítsek, mégha már magamon sem tudok...

de most már akárki jön hozzám segítségért, leszarom. Leszarom mert most önző vagyok és adok időt magamra, hogy csak magammal foglalkozzak és próbáljam magam valahogy összeszedni.
Szóval felőlem lehet valaki öngyilkos.
Nem érdekel.
Nekem is vannak problémáim amiket napról napra cipelek magammal, mégsem vagyok annyira önző, hogy másokat hátra hagyjak.
Felőlem lehet valaki szeretethiányos, kurvára nem fogom megölelni.
Nekem is megvannak a lelki problémáim, mégsem terheltem ezzel másokat, próbáltam elnyomni hogy magam oldjam meg őket.

Mert az ember így vagy úgy, de csak magára számíthat. Más nem oldhatja meg a gondjait, jó volna ha ezt mindenki felfogná végre.

És oh, talán nem tetszik, amit olvasol? Hát drágám, én mondtam hogy nem vagyok jó ember, én próbáltam elzárni ezt az arcomat, de most, hogy ennyire nem képesek figyelni rám az emberek, ennyire megundorodtam miattuk minden fajta érintkezéstől, ennyire elvesztettem a hitem mindenben ami csak létezett ezen a porfészkes bolygón... előtört és egy jó darabig nem szándékozom visszazárni. Minimum addig, míg azokra az apróságokra nem hajlandóak figyelni az emberek, és felhagynak azzal hogy engem lelkiszemetesnek használjanak.
....
A csapatra is dühös vagyok...
Miért kell nekem kötelességemnek éreznem, hogy életben tartsam? Hogy összefogjam az embereket, fenntartsam a békét? Miért nem képes más valami témát feldobni, gondolkodni valami meeten amire nekem csak rá kellene bólintanom, vagy mindenki próbálna normálisan hozzászólni a másikhoz, vagy meghallgatni, ha valami probléma van...
Vagy miért nem lehet conon csak egy röpke órára összegyűlni, hogy közösen, mindannyian együtt együk meg azt a kurva tortát és ne kelljen félrerakosgatni és attól félnem hogy valaki kirekesztetnek érezze magát?
Miért csak én töröm magam azért, hogy családi legyen a hangulat?

Igen, tízezerszer mondták már hogy ha kell segítség, szóljak, de ismerhetnének eléggé a barátaim, hogy ha kitört gerinccel vánszorgok a lépcsőn akkor sem kérek segítséget.
Egyszerűen csak jó lenne, ha rajtam kívül más is észre venné, hogy hetek óta üres a csoport, vagy hogy anyci töri magát a jobbnál jobb hangulatért, talán lehetne gondolkodni másnak is...

én tényleg akartam egy közös teázást a pesti Siriusban, még egy közös Halloweenozáson is gondolkodtam, de így, hogy nemhogy conon, de majd még Szilveszterkor sem leszünk mind együtt, minek törjem magam?
Feltűnően egyes embereknek nem jelent annyit ez a csoport, mint nekem. Pedig ohh istenemre esküszöm, mennyi mindent eldobtam érte... 
Egyre többször gondolom azt, hiba volt létre hoznom. Jobb lett volna ha csöndben maradok a kis fandomommal, és akkor még élnének a régi kapcsolataim, az ujjak meg nem volnának lángokkal karöltve.

Legszívesebben otthagynám az egész brancsot, de tudjátok mit?
Ez az egy dolog, amit utoljára akarok feladni.
Nem egyszer kívántam azt, hogy ne menjen szét a csapat...

De rájöttem, rosszul tettem fel a kérést...
Így most már ha elszívok egy szerencse szálat, ha elfújok egy gyertyát, egy szempillát, azt kérem, legyen elég erőm jó vezetőnek lenni.

Csak fáj, hogy ki kell nyitnom a számat ahhoz, hogy segítséget kapjak ehhez.
De mint mondtam, ez az utolsó dolog, amit fel akarok hagyni.
Éppen ezért, még próbálkozom. Bármennyire fáj is, hogy nem mindenkinek olyan fontos ez, mint nekem, nem erőltethetem rájuk.

Szóval ez lenne a helyzet... azt hiszem mindent leírtam/kiírtam magamból. Talán meg fogom bánni, de nem érdekel.
Csak szeretném, ha az emberek végre megértenék, hogy ha azt mondom, kényelmetlen, akkor ne érjenek hozzám. Ha tudják, hogy régóta rosszul vagyok, ne rakjanak még rá egy lapáttal.

A falam egyre csak vastagszik és növekszik, lassan ha föltekintek, már nem is látom a végét... És bár kényelmes itt, azért jó volna egy egészen kicsit vékonyabbra szelni.
De ehhez idő kell.
A cosplay és a csapat volt eddig, ami képes volt vékonyabbra szelni. 
De most a legfőbb problémaokozó...

csak tudnám előre... érdemes-e törnöm magam, mégha teljesen kivagyok...