Sajnálom...

Igazából csak azt sajnálom az egészben, hogy nem hallgattam jobban a megérzéseimre...
Hisz éreztem már péntek délután, hogy valami nem lesz rendben, hogy valami rossz történni fog Conon, vagy utána, de nem törődtem vele... pedig akkor lehet meg tudtam volna előzni ezt.

Arra meg végképp nem tudok normális magyarázatot adni, hogy mi volt a bajom vasárnap... és ezt a többiek egyszerűen nem fogják fel. Nm értik meg, hogy sajnos de, képes vagyok arra, hogy egyszer csak elsüllyedjek egy feketelyukban és csak nagyon nehezen tudjak kimászni, de magyarázatok nélkül... egyszerűen csak üres voltam. ennyi. ennél jobban nem tudom megmagyarázni...

a karjaimon meg végig látszódnak a fogaim (Y) fura, eddig sosem sikerült úgy megharapnom magam, hogy másnap is látszódon, de most a jobb karom még mindig vörös és sebes a tegnapi nyomoktól... a bal ma sínylette meg...

Igazából sajnálom, hogy bármennyire is igyekszem pozitív lenni és hinni annak, amit a meditációm során láttam a lelkemben, úgy érzem, hogy még mindig vonz és húz a sötétség, hogy a tollaim feketék és vértől vörösek. Hogy a stresszt és a feszültséget még mindig nem vagyok képes másképp kezelni, mint önmagam csonkításaként...
Sajnálom hogy még mindig fájdalomérzet kell ahhoz, hogy ilyen feszült helyzetben is élőnek érezzem magam...

De most már nem számít. Megtörtént. Legalább a fájdalom emlékeztet arra, ki is vagyok valójában. Az a bizonyos jerk, kurva meg bitch, aminek az utóbbi időben annyian elhordanak. Én tudom. És tudtam mindig is, hogy minden szépség rajtam csak egy álarc, egy máz. Ami belül van az pedig ördögi.

Ezért is döntöttem el, hogy örökké egyedül leszek. Sosem köteleződöm el senki mellett sem, mert azzal csak több bajt okoznék, mint örömöt.

meh...

Az az igazság... hogy már egy jó ideje nem érzem magam igazán boldognak...
Persze vannak jobb pillanatok, mikor összejövünk barátokkal, cosplayelek, vagy nézek vmi sorozatot...

De úgy igazán jól szinte nyár óta nem éreztem magam... lassan megint annál az állapotnál tartok, mint őszi MondoConon... Akkor elmeséltem Taichonak, hogy már többször is megfordult a fejemben, hogy valahogy véget vetek az életemnek mert... egyszerűen belefásultam úgy nagyjából mindenbe.

Aztán volt egy kisebb pozitív hullám, de mostanra rájöttem hogy már nagyon, nagyon hosszú ideje nem voltam igazán boldog...

Igazából olyan érzésem van, mintha az elmúlt évet végigaludtam volna...

De persze mosolygok és megvagyok, megyek tovább... de igazán örülnék, ha csak egyszer, mikor elmosolyodok, valaki, bárki észrevenné, hogy mennyire hamisan mosolygok.

Az igazság az, hogy ez a jelen rettenetesen taszít most... legszívesebben visszamennék vagy 3-4 évet. Nem azt mondom, hogy akkor hű de könnyebb volt meg jobb, de tény, hogy jobban éreztem magam akkor, mint most.Nem hiába lettem ismét annyira KHR mániás... valójában... ahogy nézem egy csomó régi emlék eszembe jut és valahogy úgy érzem, megint minden olyan, mint akkor...

Nem érdekel mit eredményezett az a con és mi volt utána, de tény, hogy az a MondoCon volt az egyik legjobb, mikor először voltam Lambo.

És arra is emlékszem, milyen közel voltunk akkor Asakohoz...
És Nitáékkal is teljesen más volt a helyzet...

Hiányoznak ezek az idők, és erre gondolván iszonyatosan szomorúnak érzem magam... Tudom, hogy már nem lehet visszahozni ezeket a pillanatokat és hogy nem is mehetek vissza ebbe a korszakba... és ez elszomorít... mert már semmi sem ugyanaz, mint régen.
Tudom, hogy én keveredtem el... tudom, hogy hibás vagyok ebben, de... valahányszor megfordulnék, látom, hogy mindenki jól érzi magát nélkülem és egyszerűen nem érzem szükségesnek magam, így nem merek mozdulni.
Úgyhogy tudom, hogy már semmi sem lesz ugyanaz.... talán azzal kellene beérnem, amim van, de nem hagy nyugodni a veszteség, így hát csak mardosom magam...

Van egy csomó más probléma is, amit egyszerűen nem tudok hogyan kezelni...

Én nem érzem szerelmesnek magam... és ezt nem tudom hogyan kellene megmondanom... és rettenetesen gyűlölöm magam, amiért ennyire nem tudok meglenni hosszabb ideig valakinél... valahol azt remélem, hogy hamarosan ő is így fog érezni vagy rájön, miért próbálom kerülni és megteszi helyettem a szakítást, de.... attól tartok nekem kell majd megtenni és akkor csak ismételten meg fogok bántani valakit, aki fontos nekem... de... az rosszabb ha csak megjátszom magam, nem? ha csak áltatom a másikat, ugye?...

csak lenne már con... ki akarok szakadni ebből a kényelmetlen, borzalmas valóságból...

Használati utasítás Jolicához.

Na szóval... először is sajnálatos dolognak tartom, hogy már tumblr-ön sem adhatom ki szívem lelkem baját anélkül hogy megszóbálnak :'D igen, sokat nyavalygok ezt talán én tudom a legjobban, de ha valakit ez zavar, egészen nyugodtan unfollowolhat, én igazán nem haragszom meg az ilyesmiért.
De ha marad, akkor viszont nyelje le, hogy igen, Jolica hetente a földön van valamiért, és mindig hosszú sorokat ír róla.
De hé! Nem hiába teszem read more-ba. Azért írok ki minden szarságot, mert kimondani képtelen vagyok, kiírni viszont ki tudom és ki is kell, különben belerokkanok. És azokat a posztokat jóformán csak magamnak írom, hogy megkönnyítsem a lelkem, kiadjam magamból az érzést, mint például most is. Ha nem olvassa el ezt senki, oké. Úgyis csak azért írom, hogy utána ne rágódjak ezeken hanem tiszta lappal folytathassam tovább az életem.

Ha viszont elolvassa valaki, akkor nyelje le, hogy így érzek ez van, ez vagyok én.

Ezért rakom read more-ba az összes nyavalygásomat, hogy akit nem érdekelhet, azt ne zavarjam, DE ha valakit érdekel, az utána ne bíráljon. AZÉRT írom ki a belső nyavalygásom, a belső viharaim, mert azzal, hogy kiírom, azzal valamennyire elcsitul a vihar.

Nade kezdjünk bele...
.
.
.
Szívesen mondanám azt, hogy nem haragszom, vagy hogy nem vagyok mérges, de azt hiszem azzal csak magamat csapnám be. Igen, dühös vagyok. Legfőképp azért, mert nem a szemembe mondták, hogy zavarom a légkört, nem a pofámba közölték hogy bocs bazdmeg szar vagy, hanem csak úgy üzengetnek. Elnézést de erre én kicseszettül allergiás vagyok, ha valaki csak célozgat rám, nem pedig elém áll és közli a véleményét. Igen, lehet hogy az fájdalmasabb sebet hagyott volna, DE mégis csak emberségesebb, mint kiállni a szónoki emelvényre és mindenki előtt célozgatni valakire, akit mindenki ismer.

Aztán meg...
Ugyan, nem hogy ő, de senki más nem ismer ezen a kibaszott helyen. Tudjátok ki ismer? Dzseni, meg Taicho. Ők tudják, hogy ha igazán rosszul vagyok, depis meg faszomtudja, akkor kurvára békén kell hagyni hogy kisírjam magam, hogy átgondoljak mindent.
Az, hogy elméletileg ignoráltam a többiek biztatását tumblr-ön, ebből fakad.
Ha szarul vagyok nekem nem tömérdek levél kell hogy jaj legyél jobban mi szeretünk meg különben is fantasztikus vagy, mert olyankor ez érdekel a legkevésbé :'D Ilyenkor ezek csak üres, kongó szavak, így nagyon reagálni sem tudok rá máshogy, mintsem persze persze.

tudja ezt ő?
áh dehogy.

arról nem is beszélve, hogy engem úgy neveltek, hogy ha sírtam, rossz kedvem volt, nyűgös voltam, nem dédelgettek, nem mondogattak nekem ilyesmiket. 
bezártak egy szobába, mondván majd megunja a gyerek.
szóval jah. ha bajom van, hagyni kell, hogy megunjam.
Plusz ilyenkor minden szarság végigmegy a fejemben, mint most az, hogy abbahagyom a cosplayt.

DE KÖNYÖRGÖM ilyenkor szarul vagyok, mint egy benyugtatózott kafferbivaly (úristen mit szívtam én hogy ez jutott eszembe...) és ilyenkor olyan döntéseket 'hozok' amiket én magam sem gondolok valójában komolyan.
ilyenkor hagyni kell a fenébe, hisz ha összeszedem magam, úgyis kitisztul a fejem és rájövök hogy nem, más megoldás kell.

és AZT kell komolyan venni, nem azt, amit félig tudattalan állapotomban hozok.

de tudja ezt ő?
áh dehogy.

az, hogy folyton a legjobban akarom, hogy megakarok felelni az embereknek meg NEM CSAK  a cosplay területén folyik :'D igen, én kibaszott maximalista vagyok, mert kicsi korom óta azt verték a fejembe, hogy bármit amit csinálok, az lehetne jobb. Sose kaptam egy olyan elismerést sem, hogy na igen, ez tökéletes lett.
és igen, a megfelelni vágyás is innen ered, mert kurvára szeretném egyszer elérni azt az állapotot, amikor nem azt fogom végre gondolni, hogy hát lehetett volna jobb is, hanem hogy KURVÁRA ÉN LETTEM A LEGJOBB.
És itt szögezném le, hogy ha neki úgy jött le hogy másolom, akkor kurvára nem figyelt az ok-okozati tényezőkre. csupán az okozat lett ugyanaz.
Mert ő miért akarta abbahagyni a cp-t?
mert sok anon hate-t kapott.
én miért akartam abbahagyni?
nem voltam megelégedve magammal, ÉS több stresszt okozott már, mint kellett volna.

HOL ITT A HASONLÓSÁG?
mert én nem látom.

és én azért fogok mégis egy hosszabb szünetet tartani, mert KELL, mert a tanulás mellett tényleg csak stressz az egész.

és hogy másoknak csinálom?
ööö bocs, említettem már hogy meg akarok felelni mindenkinek?
és most ne jönnön senki se azzal, hogy ez nem jó, hogy ne akarjak, MERT EZ VAGYOK, HA NEM TETSZIK EL LEHET MENNI.
igen, részben azért csinálom, mert jól esik más karakter bőrébe bújni meg szeretek varrni.
de másrészt azért mégis csak jól esik az embernek, ha kap valami visszajelzést, hogy van értelme csinálnia, hogy az emberek szeretik. Szal bocsánat, nekem igenis számít az a kibaszott lájk, mert valahogy azzal tudom biztossá tenni magamban, hogy jó voltam.

de tudja ez ő egyáltalán, de most komolyan?
óh honnan is tudhatná, hisz arra már nem vette a fáradságot, hogy megismerjen, csak arra, hogy lehordjon a földig olyan dolgokért, amik egyébként abszolút nem igazak. Én nem utánzom őt, nem akarok olyan lenni mint ő, még csak nem is vagyok irigy rá.
(különben meg ha már utánzás, ő akarta utánam coffe-t meg pimp juniort cp-zni, szóval ennyi erővel én patoghatnék. és ne jöjjön most senki se az ócsároló szavakkal, Nikának se esett jól, hogy Rema is greedlerbot akar lenni, nem!?)

én csupán próbáltam elfogadni, hogy ő pár lépéssel előttem jár én pedig mindenáron fel akartam zárkózni, de nem sikerült. ENNYI.

És igen, talán én vagyok a borzalmasan rossz ember, hogy ennyit nyammogok ezen a dolgon, de basszus.
Ne mondjanak rólam úgy véleményt és ne akarják megmondani mit tegyek úgy, hogy azt se tudják ki vagyok és mit miért teszek.
Meg oh, ha ezt tényleg amolyan ösztönző levélnek szánta, hát elmondanám, hogy egébként tegnap már épp hogy sikerült talpra állnom, megváltoztatnom a nézeteimet a gondolkodásomat hogy nah, innentől ez meg ez lesz, mikor ezzel ismét a sárba löktek. szóval köszönöm, de ilyen ösztönzésből inkább nem kérek.
és ha most azzal jön valaki, hogy ha ennyitől visszaestem, akkor nem is szedtem össze magam, akkor...

khm, Jó napot, Jolica vagyok! Egy szimpla szóval világot lehet összerombolni bennem!

szóval... jó, én nekem már mindegy, végülis nem kell mindenkivel jóban lennem. én többé már nem fogom törni magam, hogy esetleg megismerjük egymást, hogy esetleg tudjunk közösen cp-zni. Tudjátok mit? Már nem is akarok vele közösen cp-zni nehogy véletlenül még abba is beleszóljanak, hogyan lélegzem.
egyszerűbb ha egy idegenként tekintek rá és úgyis kezelem.

már az sem érdekel, hogy jön-e Animekarácsonyra vagy sem... felőlem jöhet, láthatja majd, hogy összevissza rohangászom mint egy ötéves, hogy mindenkinek odaadjam a névreszóló fogaskerekes sütijét. A vicces az egészben, hogy mindezek ellenére, neki is akarok egyet csinálni. De kb az lesz az egész napos szóváltásunk. Odaadom neki, mosolygok mert megtehetem, aztán végig Esztivel vagy Remával leszek. 

szóval... igen, most dühös vagyok. próbáltam ignorálni, tisztán tartani a lelkem, de nem ment. bár kitudja, ha csillapodnak a kedélyek, lehet meggondolom magam.
de egyelőre holtbiztos, hogy én nem akarok vele közösen cosplayelni. minek, ha nem jövünk ki jól?

mert ha legalább a képembe mondta volna.
de mindegy.